2017. május 25. csütörtök, Orbán napja van.
Fiók létrehozása
Jótékonysági koncertet szervez február 28-án este 8 órától Marosvásárhelyen a Woof4Cash...
[ Tappancs ]
A kisállattartás felelősségteljes döntés, hiszen olyan kis lény tartozik majd hozzá a...
[ Tappancs ]
Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi években muffin bumm volt. Nem emlékszem húsz éve, hogy mi...
[ LanGuszta ]
Lassan itt a karácsony, és ilyenkor előszeretettel fogyasztunk olyan süteményeket, amiben a...
[ LanGuszta ]
Győzött a City az angol rangadón
Írta: Kakukk.ro    2013. február 25.

Az angol bajnokság 27. fordulójában két igazi gigász csapott össze. A Premier League címvédő Manchester City a Bajnokok ligája címvédő Chelseat látta vendégül. Mindkét csapat ki van éhezve a sikerre, hiszen míg az otthoniaknak van egy kis halovány esély a bajnokság megnyerésére, viszont a Bl-ből kiesett, ráadásul negyedikként a csoportban, így El-ben sem indulhattak. A Chelsea ezzel szemben maximum csak az angol bajnokság dobogójáért küzdhet, viszont az Európa ligában képviselteti magát.

A mérkőzést egyértelműen a City kezdte jobban, Yaya Touré révén már az első percben megszerezhette volna a vezetést. Jó iramot hozott az első negyedóra, ám nagyobb helyzetet egyik csapatnak sem sikerült kialakítania. A 20. perc tájékán Sergio Agüero cselezte ki a kapust is, ám ezzel a mozdulattal a labdát is kivitte az alapvonalon túlra. A következő helyzetet Rodwell fejelte a léc fölé. Csupán ennyire futotta a két együttestől az első játékrészben.

A második félidőben már nagyom iramot hozott a találkozó. Rögtön két hatalmas Agüero helyzetet láthattunk, ám egyiket sem tudta értékesíteni a csatár. A másik oldalon Demba Bának sikerült egy kamu tizenegyest kiharcolni. Frank Lampard lövését azonban Joe Hart hárította. A 63. percben megtört a gólcsend Yaya Touré révén, aki a bal sarokba tekerte a labdát. A Chelsea válaszul felhozta a pályára Oscart, Victor Mosest és Fernando Torrest, de egyikük sem tudott eredményes lenni. Nem úgy mint Carlos Tévez, aki beállította a 2-0-s végeredményt. Ezzel pedig megmaradt a két manchesteri csapat közt fennálló 12 pontos különbség, a Chelsea pedig a Tottenham sikere esetén lecsúszhat a dobogóról.

 

Kakukk melléklet

Pályázat PályázatVideó Videó
Nyerj NyerjLetöltés Letöltés
Partnerek: