|
Írta: KMDSZ
|
2012. február 07. |
|

2012 január 31 – február 2. között került megszervezésre a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a diákképviselők választása, amelynek keretén belül az egyetem tanulói diákszenátoraikra illetve kari képviselőikre adhatták le voksaikat.
A román, magyar illetve német tagozat hallgatói először, titkos közvetlen szavazáson vettek részt illetve ami nagy eredménye volt az eddigi magyar tagozat munkájának, hogy a fenntartott helyekre a három tagozat saját módszertana szerint szavazhatott. Az egyetem testületeinek 25%-a diák kell legyen, a magyar tagozatok ezen belül fenntartott helyekkel rendelkeznek.
“A választások eredményeképpen a magyar tagozaton tanuló diákok 9 diákszenátort és 32 kari tanács tagot választhattak meg. A 6513 magyar nyelven tanuló diákból 918 élt szavazati jogával. Ez egy jó arány, hiszen a román diákok részvételéhez képest a magyarok háromszor nagyobb arányban járultak az urnákhoz. A legtöbb szavazatot a diákszenátusi választásokon Talpas Botond a KMDSZ elnöke kapta, aki a szavazáson résztvett diákok 89%-nak bizalmát nyerte el.“ számolt be Vetési Imola, a Választási Bizottság tagja.
Példátlan eredmény is született azzal, hogy a történelemben elöször a BBTE Jogi Karát egy magyar, a KMDSZ tanügyis alelnöke, Borzási Sarolta képviselheti a szenátusban. A román tagozaton szavazó diákok 71,7%-a tette a pecsétet a KMDSZ jelöltje mellé.
“Nem volt meglepetés számunkra az eredmény. Igaz szorosbb arányokra számítottunk, mivel felkészült, tapasztalt ellenjelöltünk volt, a román diákszervezet alelnöke személyében. Örvendek, hogy több román diák, diákszervezet is kampányunk és értékeink mellé állva támogatták jelöltünket, akinek csak gratulálni tudok.“ nyilatkozta Talpas Botond, a KMDSZ elnöke.
Az új diákképviselők fogják megválasztani februárban a tanárokkal közösen a BBTE magyar tagozat új vezetőjét, majd az elkövetkező hónapokban a karok, az egyetemi szenátus és rektorátus képviselőit is.
|