2017. április 23. vasárnap, Béla napja van.
Fiók létrehozása
Jótékonysági koncertet szervez február 28-án este 8 órától Marosvásárhelyen a Woof4Cash...
[ Tappancs ]
A kisállattartás felelősségteljes döntés, hiszen olyan kis lény tartozik majd hozzá a...
[ Tappancs ]
Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi években muffin bumm volt. Nem emlékszem húsz éve, hogy mi...
[ LanGuszta ]
Lassan itt a karácsony, és ilyenkor előszeretettel fogyasztunk olyan süteményeket, amiben a...
[ LanGuszta ]
Rákay Philip: Engem kizárólag a nézõ érdekel
Írta: Bölöni Bálint    2011. január 18.
- Miskolcon születtél, Szekszárdon nõttél fel. Hol voltál igazán otthon?
Szekszárdon, ami nem csoda, hiszen ötéves voltam, amikor odaköltöztünk és húszéves koromig ott éltem. Persze mindezek ellenére mindig megdobban a szívem, ha meglátom a diósgyõri várat, vagy Lillafüreden a Hámori-tavat…

{mosbanner:id=29}

- Fiatalon kerültél a szekszárdi városi televízióhoz, ahol az alapoknál kezdted pályádat, s végigjártad a szakmai ranglétra minden fokát.
Akkoriban a vidéki városi tévékben természetes volt, hogy csak az kerülhetett képernyõre, aki ismerte a szakma minden mozzanatát. Aki tudta, hogy az ötlet megszületésétõl, az adásba kerülésig mennyi apró részletnek kell összeállnia ahhoz, hogy elkészüljön egy egyperces bejátszás. Ezért aztán - mielõtt képernyõre kerültem - magam is rengeteget cipeltem a „UMATIC” magnót és a kamera-állványt, segítettem az operatõröknek bevilágítani egy-egy interjú helyszínét, és sokszor saját kezûleg vágtam meg az általunk forgatott anyagokat. Lubickoltam a feladatokban, mert megérintett, mit jelent alkotni, létrehozni valamit mások és a magunk örömére. Igazi alkotómûhely volt akkoriban a Szekszárdi Városi Televízió. Szerencsés vagyok, hogy szakmailag egy olyan helyen szocializálódhattam, ahol mindenben kipróbálhattam magam.

- Kikre emlékszel szívesen ebbõl az idõszakból? Vannak mestereid, példaképeid?
Gyakorlatilag minden kollégámtól tanultam Szekszárdon. Arról nem is beszélve, hogy gyerekkoromtól minden napomat meghatározta a televízió. A Magyar Televízió. A benne szereplõ képernyõsök, színészek rengeteget jelentettek és jelentenek a mai napig is nekem. Emlékszem, számolgattam a napokat a Telepódium legújabb részeit várva, hátha lesz benne egy újabb Nóti Károly-feldolgozás, egy Hacsek és Sajó, vagy egy kabaré-jelenet Körmendi Jánossal, Balázs Péterrel, Szombathy Gyulával, Csala Zsuzsával és még sorolhatnám… De a jobbnál jobb vetélkedõk, tévéjátékok és filmek, a nagyszabású szilveszteri mûsorfolyamok is meghatározták a mindennapjaimat, nem is beszélve Vitray Tamás beszélgetõs mûsorairól…

Rákay Philip: „Engem kizárólag a nézõ érdekel”- Bizonyára szívesen emlékszel vissza 1992-re is. Hiszen akkor nyerted meg a Magyar Televízió Mûsorvezetõ kerestetik címû vetélkedõjét.
Talán a fenti felsorolás és a hangomból áradó lelkesedés is jól szemlélteti, mi minden járhatott a fejemben, amikor vidéki tévésként jelentkeztem az országos felhívásra. Elképesztõ érzések kavarogtak bennem, amikor elõször megláttam magam az MTV képernyõjén. És amikor megnyertem… Hihetetlen volt! A verseny után egy csapásra megváltozott az életem: új néven, új városba, új emberek közé kerültem.

- Ezután az MTV ifjúsági mûsoraihoz szerzõdtél.
Húszéves voltam ekkor. Megfordult velem a világ. Furcsa volt, hogy én ugyanazt adom magamból, amit korábban a városi tévében, de mivel az MTV-ben sokkal többen látták, nagyságrendekkel több visszajelzés is érkezett hozzám. És az is érdekes volt, hogy amíg korábban csupán két-háromfõs stábok részese lehettem, az elsõ királyi tévés forgatás reggelén három Latviával indultunk útnak. Nem is értettem…

- Nem sokkal késõbb bepillanthattál a tévéshow-k háttérmunkálataiba is. Elég, ha a Szerencsekerék, vagy a Mindent vagy semmit címû vetélkedõket említem.
Akkoriban indultak a tévében az úgynevezett kereskedelmi típusú mûsorok – vetélkedõk, szórakoztató show-k. Ezekhez kerestek - amerikai mintára - olyan embert, aki órákon keresztül képes informálni, szórakoztatni, szóval tartani a stúdióban helyet foglaló közönséget a megérkezéstõl a forgatás végéig. És persze a jó hangulatukról is gondoskodni kellett. Egy gyártásvezetõ tette fel a kérdést, nincs-e kedvem kipróbálni magam ebben a mûfajban? Bár sokaknak akkor is úgy tûnt, visszalépés ez a munka a mûsorvezetõi státushoz képest, engem akkor sem zavart: igent mondtam. A pénzkereset mellett a tapasztalás lehetõségét láttam ebben a munkában, amit éveken keresztül jó kedvvel végeztem. Kevesen tudják, hogy ez mennyire kemény munka. Napi 8-10 órán keresztül állni a közönség elõtt, lekötni a figyelmüket, egyfajta verbális megoldó-embernek lenni, s mindezt vicces, szórakoztató stílusban kell elõvezetni… Szép feladat volt, sokat tanultam belõle, meg persze azoktól a kiváló kollégáktól, akikkel együtt dolgozhattam.

-A zenei televíziók egy másfajta iskolát jelentettek. A Top TV, majd az elsõ magyar zenei televízió, a Z Plusz (ma Viva) hosszú ideig meghatározta az életedet, miközben a Juventus Rádió mûsorvezetõje is voltál.
Mindig is érdekelt a zene. Tanultam is, hallgattam is rengeteget. Így aztán nem meglepõ, hogy húszas éveim elején átigazoltam egy tiszavirág-életû zenetévéhez, majd a Juventus Rádióhoz. Aztán egy hosszabbra tervezett amerikai tanulmányútról Málnay B. Levente - egy nagy amerikai médiacéget képviselve - azzal csábított haza, hogy indítsuk el együtt a magyar zenetévét. Nem tudtam ellenállni a feladatnak, így lettem a Z+ egyik alapítója. Jó pár évig mûsort is vezettem ezen a csatornán, leginkább talk-show-kat.

- Közben néha kirándultál az MTV-be is, egy-egy szilveszteri mûsor erejéig.
Abban az idõben elég sok állami ünnepnek voltam a mûsorvezetõje, így október 23-án, vagy augusztus 20-án mindig én álltam az állami színpadokon. Emlékszem, az ezredfordulós szilveszterre is „kölcsön” kért az MTV. Emlékezetes éjszaka volt. Budapest utcáin hömpölygött a tömeg, mi pedig egy mozgó színpaddal, sok-sok maskarással és zenésszel kísérve jutottunk el az Erzsébet hídig, ahol az új évezred beköszöntét ünnepeltük. Felejthetetlen élmény volt ennyi emberrel együtt szilveszterezni.

- Annak idején, a Fidesz Kossuth téri összejövetele után, megosztottad a közvéleményt. Az azóta elhíresült kétmilliós tömegrõl beszéltél. Hogyan gondolsz vissza azokra a napokra?
Életem egyik legszebb és legmeghatározóbb napja 2002. április 13. Ezzel, azt hiszem, nem vagyok egyedül. Nehéz errõl beszélnem, mert aki ott volt, úgyis tudja, érzi, és nem felejti el soha, mi is történt, s hogy miért volt az a gyûlés egyike az elmúlt hatvan év talán legfontosabb belpolitikai eseményeinek. Persze azzal is tisztában vagyok, sokan vannak, akiknek teljesen közömbös, vagy éppen taszító volt mindaz, ami akkor a Kossuth téren történt. Sajnálom, hogy még mindig nincs e körül konszenzus. És hogy valójában hányan is voltak? Szinte mindegy. Maradjunk annyiban: rengetegen. Én, amit mondtam, a rendõrségi helyszínbiztosítók becslése és a rendezõ utasítása alapján mondtam, s nem fejszámolóként, ahogy azóta is sokan élcelõdnek ezen.

- Részt vettél a HírTV létrehozásában és elindításában, ahol jelentõsen megváltozott a munkád. Kezdetben kulturális mûsorok kreatív felelõse voltál, majd kulturális és színházi talk-show-kat vezettél, produceri feladataid mellett.
Izgalmas idõszaka ez az életemnek. Gyakorlatilag a semmibõl, elképesztõen erõs politikai ellenszélben találtuk ki és építettük fel a Hír TV-t, mindössze néhányan. 2002 decemberében volt látható az elsõ adás, és napról napra szaporodott a nézõtáborunk. Teljesen új - addig nem megszokott - hangot, többszólamúságot hozott a magyar médiavilágba a Hír TV. A Kulturális mûsorokban, talk-showk-ban pedig éveken át igyekeztünk a sokszor háttérbe szorított magyar kultúra misszionáriusait megmutatni.

- Hírtévésként fogalmaztad meg: nem az a lényeg, hogy kiálljál pártok mellett, az értékrend fontos. Azt mondtad, ez nem pártpolitikai, hanem világnézeti kérdés.
Ma sem gondolom másként. A napi pártpolitika kérészéletû az egyetemes léptékû értékrenddel szemben, ami örök.

- Nem kímélt a sajtó akkor sem, amikor az önkormányzati kommunikációs tanácsadói szerzõdéseidet szellõztették.
A politikai iszapbirkózás kategóriája ez. A nálunk szerencsésebb történelmi sorsú országokban semmi kivetni való nincs abban, ha egy médiából ismert kommunikációs szakember céget alapít, dolgozni kezd különbözõ médiacégek, és egyéb nagyvállalatok vezetõinek stratégiai tanácsadójaként, és közben politikusok is felfigyelnek az ötleteire, a munkájára. Persze Magyarországon is elnézik az ilyesmit, feltéve, hogy az illetõ a másik politikai szekértáborhoz tartozik. Látni kell valamit: az effajta mesterséges „botrányokban” én csupán ürügy vagyok.

- Talán éppen a fentiek miatt kinevezésed után politikai és szakmai támadások egyaránt értek. A Fideszhez kötnek, s jobboldaliként már elõre kétségbe vonják, hogy kiegyensúlyozott, valódi közszolgálati tévét csinálsz majd az m1-bõl. Minden ember valamilyen oldali, csak van, aki kiáll a nézeteiért, van, aki pedig titkolja. Ezen az alapon soha senki nem volna képes kiegyensúlyozott lenni. Hagyjuk ezt! Egyébként pedig azért kételkednek, mert mindig a saját gyakorlatukból indulnak ki. 2002-ben, a Kossuth téri nagygyûlés után, politikai okokból a teljes magyar médiavilág kizárt magából. Akkor – érdekes módon - senki nem sietett a védelmemre a most handabandázók közül. Persze ugyanazok kiabálnak megint, s ezúttal tõlem féltik a demokráciát és a szólásszabadságot. Valljuk be: ez komikus… Akik kicsit is ismernek, pontosan tudják: nem pártpolitikai komisszárnak szerzõdtem a Magyar Televízióhoz. Nálam nem az az elsõ, ki milyen pártba lépett, vagy nem lépett be az elmúlt évtizedekben, és nem fogom kérni senkitõl, mutassa be - mintegy bizonyítékként - a szavazófülkében beikszelt lapok lefényképezett változatát. Mert ez magánügy. Az viszont közügy – és ez annál jobban érdekel -, hogy mi, és fõleg milyen minõségben kerül a képernyõre. Én nem jobb, vagy baloldali televíziót, hanem a nézõt felnõtt, gondolkodó embernek tekintõ, felemelõ és igényesen szórakoztatni képes közszolgálati csatornát szeretnék látni. Természetesen határozott elképzeléseim vannak minderrõl; és abban is biztos vagyok, hogy házon belül sem fog mindenkinek egyaránt tetszeni, amit csinálok. Na, ez pártszimpátiától függetlenül így lesz! Engem ugyanis kizárólag a nézõ érdekel, és az, hogy újra értéket teremtsünk. Az érték pedig - csakúgy, mint a valódi klasszikusok - pártsemleges.

- Két könyv, a Ketten és a Ketten a korzón címû bestseller kötetek szerzõje és kiadója vagy. Most írsz valamit?
Leginkább olvasok. Mûsor-szinopszisokat, tévéjáték- és film-forgatókönyveket. Szeretném mindenbõl a legjobbakat megtalálni, kiválasztani, és hamarosan a képernyõn látni.

- Számos díj fémjelzi két évtizedes tevékenységedet. Voltfólió Kulturális Médiadíj háromszor is, „a fiatalok jogaiért, élethelyzetük jobbításáért” végzett munkádért miniszteri elismerést is kaptál, majd 2010-ben Szervátiusz Jenõ-díjjal jutalmaztak a „magyar kultúra értékeit felmutató, felvállaló magas színvonalú újságírói és közéleti tevékenységedért”. Fontosak ezek a visszajelzések számodra?
Azt hiszem, kétféle közéleti ember van. Az egyik örül, ha észreveszik és díjazzák a munkáját, a másik azt vallja, nem fontosak az efféle elismerések. Én az elõbbi kategóriába tartozom. Legutóbb, úgy két hónapja igencsak meghatott, amikor - a ma köztünk élõ egyik legkiválóbb embertõl, szobrászmûvésztõl - Szervátiusz Tibortól átvehettem az édesapjáról, Szervátiusz Jenõrõl elnevezett díjat.

- Polgári neveden, Rákay Kálmánként anyakönyveztek, majd mûvésznéven Philip lettél. A köztudat pedig ma már Rákay Philipként ismer. Ennyire megszeretted?
Rajtam maradt és meg is szoktam már. Az elmúlt húsz évben szinte elválaszthatatlan részemmé vált. Lázadásból induló, ifjúkori tudatosság munkált a mûvésznév-választásban: akkoriban úgy hittem, a karrier egyik fontos attribútuma egy jól csengõ név. S mivel az eredeti nevemet túl komolynak gondoltam, kitaláltam a Philipet. Akkoriban még nem volt ennyi Dzsenifer, meg Kevin. Aztán így ismert meg az ország. Vicces volt, amikor az esküvõnk elõtt kicsit feszengve kértem a ferences atyától, hogy a szertartáson Philipként eskessen. Õ egy pillanatra sem jött zavarba, sõt megnyugtatott: „nyugalom, én sem Grácián atya néven születtem!”

- A Magyar Televízió vezérigazgatója azt várja tõled, mint intendánstól, hogy megteremtsed az m1 általános információs és szórakoztató csatorna új profilját.
Amikor december közepén Medveczky Balázs megkeresett és felkért az intendánsi pozícióra, kértem tõle néhány nap gondolkodási idõt. Nem aludtam egy-két éjszakát, mert azon tûnõdtem, hogyan is fognék ehhez a nem egyszerû, ámde szép és nemes feladathoz. Aztán egyszer csak felhívtam Balázst, és elvállaltam. Nagyon elszánt vagyok, és olyan szövetségeseket keresek, akik hisznek még abban, hogy igenis meg lehet változtatni bebetonozottnak vélt régi szokásokat, reflexeket. Szerencsére nagyon sok tehetséges, nagy tudású kollégánk van, akikkel együtt nagyot lehet majd alkotni, csak végre – a szó szoros értelmében – ki kell szabadítani a szellemet a palackból.

- Nagy kihívás elõtt állsz, hiszen ismét mértékadóvá kell tenned az m1-et.
Amikor elvállaltam a csatorna vezetését, Balázs azt kérte tõlem: ne foglalkozzak semmivel, csak engedjem el a fantáziámat, vessem latba minden kreativitásomat és tapasztalatomat, válasszam ki a legjobb szakembereket, hogy végre egy igazi, BBC-, ZDF-típusú közszolgálati televízió szülessen. És még elegendõ pénzforrást is ígért a célok valóra váltásához. Ha mindez nem álom, ígérem, hogy az m1 – belátható idõn belül - újra komoly tényezõ lesz a magyar médiapiacon.

- „Mindenkinek, aki tévében dolgozik, óriási felelõssége van, és azt látom, hogy a kereskedelmi adókon, sõt, ma már gyakran a közszolgálatiban is – tisztelet a kivételnek -, a kollégák ezt a felelõsséget gondolkodás nélkül sutba dobják a nézettségért.” Téged idéztelek. Ugyanakkor a nézettség növelését és stabilitását is fontos szempontnak tartja a vezérigazgató.
Szerintem is nagyon fontos a nézettség, de nem mindenható. Fõleg nem a nemzeti fõadó életében. Számtalan olyan ismerõsöm, barátom, családtagom van, aki jó ideje számûzte a tévét az életébõl. Õk azt tartják: annál rövidebb az élet, minthogy tévémûsorokhoz igazítsuk. Azt szeretném elérni, hogy a hasonlóan gondolkodók is visszataláljanak az m1-re, és úgy érezzék: kimaradnak valamibõl, ha nem nézik.

-Váltsunk. Gyermek, feleség?
A családi hátország a legfontosabb az életemben, és mondhatom: mindennap hálát adok a jó sorsomért. Szerencsés csillagzat alatt születtem, ezt a feleségem is alátámaszthatja, hiszen asztrológus-asztrozófus, aki napi szinten csillagbölcselettel - ezzel a fantasztikusan érdekes, több ezer éves tudománnyal - foglalkozik, és ír - már amennyire a gyerekek hagyják. A lányunk, Róza, hamarosan nyolcéves lesz, a fiunk, Lóri pedig öt. És az év tartogat még meglepetéseket is…

- A munka és a család mellett mire jut még idõd? Mit csinálsz legszívesebben szabad idõdben?
Együtt vagyunk minden mennyiségben, utazgatunk, lovagolni járunk. Óriási dolog úgy felfedezni hazánkat és Európát, hogy a gyerekekkel együtt osztozunk az élményekben.

- Jövõre számodra ismét fontos év következik. Azt mondtad egyszer, hogy a kerek évfordulók nagyon meghatározóak az életedben. Egy év múlva leszel negyvenéves. Mit gondolsz, mit tartogat neked 2012?
Olyan jó még élvezni, hogy 2012 márciusáig negyvenen innen vagyok! Beszéljünk errõl jövõre!

Csorba Mária
 

Kakukk melléklet

Pályázat PályázatVideó Videó
Nyerj NyerjLetöltés Letöltés
Partnerek: