2017. június 25. vasárnap, Vilmos napja van.
Fiók létrehozása
Jótékonysági koncertet szervez február 28-án este 8 órától Marosvásárhelyen a Woof4Cash...
[ Tappancs ]
A kisállattartás felelősségteljes döntés, hiszen olyan kis lény tartozik majd hozzá a...
[ Tappancs ]
Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi években muffin bumm volt. Nem emlékszem húsz éve, hogy mi...
[ LanGuszta ]
Lassan itt a karácsony, és ilyenkor előszeretettel fogyasztunk olyan süteményeket, amiben a...
[ LanGuszta ]
Koszorus Krisztina: Nem hiszek a kívánságokban - Interjú Koszikával
Írta: Bölöni Bálint    2011. december 29.


Megjárta már a Megasztárt, amiből rendesen kiábrándult, de a Vocea Romanieiből szép élményekkel gazdagodott, több együttesben játszott már, de visszadobta az aranyhalacskát. Koszikával beszélgettünk.

Először a Félszigeten láttalak, majd később több helyen is felcsendült a neved, mit lehet tudni Koszorus Krisztináról, azaz Koszikáról?

Ki is az a Koszika? Szeretném én is megtudni erre a választ, az az igazság, hogy még bennem sem kristályosodott ki, hogy pontosan ki is vagyok. Egy kései hajtása szüleimnek, amitől már alapból különleges és egyedi neveltetést kaptam, és ennek köszönhetően nem is annyira az számit, hogy ki vagyok, hanem hogy hogyan fogom fel a külvilágomat. Hangok, színek, érzések, és az érzések árnyékai: a gondolataim határoznak meg.

Kisgyerekkorom óta, sőt, szerintem magzatkorom óta erősen befolyásol a zene minden megnyilvánulási formája. Családom népzenész gyökereire a Művészeti iskola szépen ráépítette a klasszikus zenei neveltetést, és mikor fellázadtam a klasszikus zenei nevelés - vagy inkább félrenevelés - ellen, a modern könnyűzene fele fordultam; természetesen a népzene gyökereivel és a klasszikus zenei képzettség gyümölcsével fűszerezve.

Ez kicsit komplikáltan szól, szóval leírom egyszerűbben is: mikor kicsi voltam, népzenét énekeltem, mikor felcseperedtem akkorára, hogy hegedűt adhattak a kezembe, klasszikus zenét hegedültem (ezt mellesleg 16 évig csináltam, befejeztem a kolozsvári Zeneakademiát is), majd mikor felserdültem, mindezeket felhasználva népies ízű könnyűzenét kezdtem énekelni, majd kicsit a jazz fele fordultam, aztán most mindegyikből próbálok valami tanulságosat leszűrni.


Miben nevelt félre a marosvásárhelyi művészeti iskola? Mi ellen lázadtál?

Nem szeretnék negatív reklámot hullámoztatni, nem a Művészeti iskola volt a hibás, hanem egyáltalán a tanügy. A tanítási rendszer, és ezt most főleg a zenei tanításra értem. Belénk neveltek egy csomó korlátot, annyira figyelünk a "szabályokra" (amik manapság már nincsenek is a zenében), hogy elfelejtünk alkotni. Vagy nem is merünk elkezdeni alkotni. Nem tanítottak meg zenét HALLGATNI, csak idomítottak egy hangszerre, amivel - nálam - csak azt értek el, hogy tele lett a hócipőm és 16 év után abbahagytam a hegedülést. Vagyis szünetelünk, én és a hegedű. De ez már főként a kolozsvári Zeneakadémia hatása is. Kicsit meg kellene reformálni a tanügyet, hogy érdekelje is a diákokat, amit próbálnak beléjük tölteni. Én mindig is kis szivacs voltam a kultúra iránt, imádok olvasni, minden érdekel. Na most gondold el, egy átlagos tinédzser, akit mondjuk semmi nem érdekel (csak a Facebook), abba hiába is próbálod meg beletölteni a tudományt, mert egyszerűen immúnis, rezisztens rá. Mert minden, amit "munkának" fogunk fel, azt a 70%-a az embereknek elutasítja. Vagy azért mert lusta, vagy mert túl nagy a felelősség, vagy mert egyszerűen nem érdekli.

Most tapasztalom magamon, mennyire nem mindegy hogyan ér el hozzánk az információ. Én is átlagos tinédzser voltam, és az iskola nem érdekelt különösebben, a művészeti ad is egy kis fals "szabadságérzetet", mert ámítod magad, hogy nem számit más, csak a szaktantárgyak, a hegedű, zenekar, kamarazene, aztán a többiből majdcsak átcsúszunk valahogy. És most látom, mennyi mindenről lemaradtam, információk, amiket igyekeztek belém gyúrni éveken keresztül ismételten mind csak valami halvány emlékként derengenek, de most hogy ÉRDEKEL is, amit újratanulok, sokkal inkább megmarad az infó.

Minket klasszikus zenére tanítottak, engem személyesen 16 éven keresztül, és sajnos manapság szinte több hátrányát érzem, mint előnyét. Persze a kis zenei szakképzettség nem hátrány, sokkal igényesebb az, aki tudja mit játszik/énekel, viszont - és itt jön a paradox - nem meri csinálni. Jönnek az autodidakta zenészek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a szabály szerint hogyan is kéne összekötni két akkordot, improvizálnak, és muzsikálnak, mi, ZENÉSZEK pedig nem merünk, mert folyton-folyvást szabályok és kivételek, álszabályok és elkerülendő bővített szekundok peregnek az agyunkban. Holott hol van már az a zenestílus? Hol használjuk fel az elméleti részét?

Sajnos nem húztak párhuzamot zene és zene közt ezekben az iskolákban. Nem is nagyon tanítottak ZENÉRE. Tanítottak egy hangszert, ha azon ügyeskedtél, kicsi zenét is sikerült belecsavarnod, akkor kaptál egy nagy 10-est és viszlát. De nem tanítottak elég zenekultúrát, nem tanítottak modernül, időszerűen, holott mostmár minden lehetőség meg lett volna rá.

Több csapattal játszottál, énekeltél. Most éppen merre tartasz?

Az évek folyamán sok zenekarban és sok zenestílusban kipróbáltam magam, lett 2005-ben egy jó barátom és gitáros kollégám, akivel sok-sok évig zenéltünk együtt. Az első produkciónk a Slip nevű duó volt, ahol jazzbluesfunkos magyar népdalfeldolgozásokat és cigánydalokat játszottunk. Volt 2006-ban a Galooshka, ahol két trombitával, dobbal és basszussal live drum'n'bass-t játszottunk cigány népdalokkal, és lett utána a Groovy Base Band, ami 4 évig működött, és mindannyiunk szíve csücske volt, majd mikor kedvenc dobosunk kiment Ausztriába marimbaművesz lenni, úgy döntöttünk fel is oszlatjuk a bandát. Azóta van egy új, a Koszika & the HotShots, amivel először idén áprilisban léptünk fel a kolozsvári és vásárhelyi Humorfeszteken, amit a Szomszédnéni Produkciós Iroda szervezett. Tavaly meg a Groovyval játszottunk nekik. Ezek mellett pedig kocsmákban, lokálokban szoktunk zenélgeti Csabikával, aki engemet gitáron kísér, és a zenekarban tölti be a legfiatalabb és legtehetségesebb szerepet.

Van menedzseretek? Ki foglalkozik a csapattal? Ki szervezi a fellépéseiteket?

Nincs menedzserünk, magunk foglalkozunk a csapattal. Sokszor jól jönne egy kis segítség, de inkább szeretnénk magunk megválasztani, hogy hol zenélünk, kiknek, mennyit és mennyiért, mint hogy valami szerződés kössön, és nekünk kényelmetlen, netán kellemetlen legyen. Még mindig valamelyest hobbiként kezeljük a zenekart, de ha már csináljuk, miért ne csinálnánk jól, és miért ne kapjunk pénzt is érte?

Sajnos az emberek és klubtulajdonosok lusták utánajárni a zenekaroknak, és ezért azokat léptetik fel a kocsmáikban, akik kéznél vannak, vagy önmagukat ajánlják, még akkor is ha a produkció kezdetleges, pontatlan és igénytelen. Legyen hangos, a végére jól részegedjünk meg, és akkor mit számit már, hogy ki játszik, mit és hogy. Kicsit beteges ez a mentalitás, de ez van. Vásárhelyen különösen kevés a kocsma, ahol fel lehetne lépni, de büszkélkedhetünk azzal, hogy a Jazzben például a legnagyobb embersereget mi gyűjtjük be rendszeresen az összes vásárhelyi (és nemcsak) zenekar közül.

A másik probléma pedig az anyagi oldala az egésznek, ahol a munkáltató (ebben az esetben pl. a kocsmatulajdonos), nem látja be, hogy igenis meg kéne fizettetni a minőségi élő zenét a közönséggel. Lassan meg kéne szokjuk, hogy megfizetjük, hogy zenélnek nekünk, mint ahogy megfizetjük azt, hogy kiszolgálnak, megfizetjük azt, AMIT felszolgálnak, megfizetjük indirekt módon még a ruhatáros nénit is. Meg kéne fizetni az élő zenét is, hiszen megtanulni egy hangszeren játszani, vagy úgy énekelni, hogy az élvezhető legyen, nem kis energiájába került a zenésznek, az idejéről és a pénzéről ne is beszéljünk. A hangszerekbe, próbaterembe, felszerelésbe mind pénz lett belefektetve, ami nagyon vékonyan térül a zenésznek vissza, holott egy év leforgása alatt a kocsmatulajdonos duplájára emelheti az italok árat, és a zenészeinek ugyanannyit ad (nem valami sokat mellesleg).

Mégis mennyit? Az árról soha senki nem beszél...

Természetesen sok mindentől függ. Kezdem az elején: 100-200 lejig (fejenként) három 50 perces blokk egy gitárral kocsmákban, vendéglőkben, sokszor ebbe még az is beletartozik, hogy mi visszük a hangosítást is. Ilyenkor általában minimum hangerőn, füstben, egy pohár ingyenvizzel muzsikálunk, és persze senki nem tud igazán odafigyelni mert nem igazán hallja, VAGY (kocsmától függően) nem is érdekli az embereket, hogy valakik élő zenét szolgáltatnak, és csak túl akarják kiabálni a zenészeket. (ez is érthető valahol mondjuk, de akkor ne üljön le pont elénk az asztalhoz) :))

Persze vannak iszonyú jófej tulajok is, akik plakátot is készítenek, reklámozzák Facebookon, és akkor nagyobb az esély, hogy azért jönnek az emberek, mert számítanak arra, hogy valakik zenélni fognak - és attól ugyanannyit fogyasztanak -, nem azért, mert üvöltve meg kell beszelni más emberek problémáit az asztalnál, úgy hogy közben beléfújják a zenész képébe a cigifüstöt. És vannak helyek, ahol két zenész blokkért 200-250 lejt adnak fejenként. Zenekar esetében egy jó koncertért 1000 lejt kérünk el, plusz útiköltség, ha messze megyünk, az 10 millió régi lej, számold, hogy vagyunk 5-en a zenekarban, és viszünk dobszerkót, zongorát, gitárt, gitárerősítőt, basszusgitárt, basszusgitárerősítőt, sokszor egy autóba bele se férünk. És vannak a végtelen szerencsés esetek, ahol 3 dalért kapsz 650 lejt, de ezek úgy jönnek, mint egy-egy ajándék, és sosem lehet és nem is szabad számítani az ilyen csodákra.

Esküvők, bankettek, céges bulik 300 euró körül vannak, feltéve, ha van biztosítva hangosítás, és zenélhetünk akár 4 órát is, bár én szeretem meghúzni a vonalat 3 óránál, azontúl már kínlódás a zenészeknek, és inkább zenéljünk kevesebbet jól, mint sokat rosszul.


Jelentkeztél a Megasztárra és a Vocea Romaniei-be is. Egyikbe sem sikerült bekerülni, mesélj az utóbbiról. Szerinted miért nem téged választott Horea Brenciu?

Ez hogy "nem sikerült" ez végtelenül relatív. Ha most ott kellene lennem, és kéne mosolyogva és derűsen viselnem az égbekiáltó pokoli stresszt, nem hiszem, hogy jobban tetszene, mint írni a számítógépen a válaszokat neked :))

Miután kiestem a versenyből, nagy pórfelhő kavarodott, és mindenki jogosultnak érezte magát a véleménynyílvánításhoz. Sokan támadtak Brenciu-t, és az átlagvélemény az volt, hogy ha nem tesz minket Iuliána-val össze, akkor mindketten döntősek lehetnénk. Az emberek csak azt az egyetlenegy dolgot felejtettek el, hogy Brenciu-nak, a közízléssel és közvéleménnyel ellentétben, az volt a szerepe a műsorban, hogy döntéseket hozzon. És ő hozott egy csomó döntést, neki jogában állt, ő úgy látta jónak, fel volt erre hatalmazva, és mindenki másnak a véleménye csak szófecsérles. (Persze nekem viszont kis hírnév meg egyebek)

Azóta már kétszer vitt magával a koncertjeire, mint meglepetésvendéget, és be kell vallanom, a 11 személyes zenekarával játszani szinte olyan, mint egy álom, csak utána nem kócos és gyűrött az ember, hanem friss és pozitív energiákkal teli.

Én nem azért mentem ezekre a versenyekre, hogy nyerjek, és én legyek a magyarországi Megasztár, vagy Romania Hangja. Azért mentem, mert kíváncsi voltam. A tudásszomjam vezérelt, akartam tudni, milyen ott lenni, mi megy végbe a háttérben., mi az amit mi, nézőkként nem látunk, de sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a műsor kimenetelét, mint amit filmeznek a kamerák. Akartam látni, kik Romániában azok az emberek, akik ezekért felelősek, kíváncsi voltam, mennyire torzítja el a média a valóságot, és hogyan jöhettem volna ezekre jobban rá, hacsak nem a saját bőrömön tapasztalom?

Brenciu-nak nehéz választása volt, több szempontot kellett figyelembe vennie. Valami olyan termékkel kellett előrukkolnia, ami ugyanannyira visel majd a Brenciu nevét, mint a sajátját. Ne felejtsük el, hogy ez televízió. Az egyetlen dolog ami számít, nem, nem a tehetség, hanem a nézettség. Bizonyos normáknak meg kell felelni, hogy mindenkit megérintsen a műsor. A kövért azért, mert egy másik kövért lát sikerszerepben, a bolondot, mert tetszik, hogy felvállalja bolondságát, és - a 16 évest, mert ahhoz mindenki tud kapcsolódni. Az idős generáció azzal, hogy "nekem is van egy akkora unokám, ne milyen szépen énekel a kicsileánka", és a fő nézősereg - a tizenévesek, mert ok is ott szeretnének lenni, és kell lássanak valakit, aki velük egy idős és sikerül neki. Ez részben egy morális üzenet, és részben egy hamis morális üzenet, mert sokukban azt a fals elképzelést élteti, hogy bárkiből lehet médiasztár, és minél többen vannak, annál jobb, holott nem teljesen így van.

Mikor az első adás után néhány órával szinte 200 baráti felkeresem volt a Facebookon (holott senkinek nem reklámoztam az első adást, mert először is nem tetszett annyira a saját produkcióm, másodszor, mert tudtam hogy a lényeg ezután jön), tudtam hogy ebből nagyobb előnyt lehet kovácsolni, mint abból, hogy esetleg bent maradok a műsorban. Minden csak nézőpont kérdése, és szerintem ez így kellett történjen, és a céljaimat a műsor kötöttségei nélkül is el fogom tudni érni.

Lehetne erről a végletekig beszelni, úgy a negatív, mint a pozitív oldalairól. Számomra csodálatos volt, és minden másodpercet élveztem és kiéltem maximálisan, jobban nem is történhetett volna.


Most ért véget az X-Faktor. Arra nem jelentkeztél? Nézted a műsort? Kinek szurkoltál?

Nem jelentkeztem. A Megasztáros tapasztalat teljesen lelombozónak bizonyult, teljesen elvesztettem az érdeklődésem a hasonló műsorok iránt. A Vocea Romaniei viszont valami teljesen más volt, egy teljesen új formátum, ami sokkal inkább megfogta a képzeletemet, mint bármelyik más hasonló műsor, ezért mentem el szívesen oda. Nem tudom, hogy nemzetiségtől vagy inkább műsortól függ, de a Vocea Romaniei tapasztalat annyira sokkal profibb és minden tekintetben jobb volt, mint a magyarországi tapasztalat, hogy nem is szándékozom többet magyar műsorba menni.

Nem is néztem a műsort, valahogy egyre gyengébbnek tűnik a felhozatal, élő példa erre Muri Enikő, akit meg csak tavaly hajítottak ki a versenyből, és idén már Magyarország női hangja. Kérdem én, lehet tényleg egy év alatt EKKORAT fejlődni? Frászt.

Ha kifognád az aranyhalacskát, milyen három kívánságod lenne?

Több válaszom van erre: a. Már kifogtam az aranyhalacskát, és sajna nem értettünk egyet. b. Már kifogtam az aranyhalacskát, és visszadobtam, mert nem volt aranyból. c. Már kifogtam az aranyhalacskát, és megsértődött, mikor azt mondtam, butának tartom a halakat. d. nem tudok halászni. e. nem hiszek a kívánságokban.

Elég sok újabban a YouTube-sztár. Sosem gondolkoztál azon, hogy te is indíts egy hasonló csatornát?

Őszintén, fogalmam sincs mit fed a megnevezés. De utána nézek, és ha megvalósíthatónak és érdemesnek tartom, bejelentem hivatalosan is.

Mit kívánsz 2012-re?

Egy tucat aranyhalacskát!

 

Kakukk melléklet

Pályázat PályázatVideó Videó
Nyerj NyerjLetöltés Letöltés
Partnerek: